CEEPUS
RÖVID ISMERTETŐ:
A CEEPUS egy közép-európai csereprogram, melynek keretében hálózatokon belül utazhattok ki valamely külföldi partnerintézményhez.
Országok, melyekbe kiutazhattok: Albánia, Ausztria, Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Koszovói Ideiglenes ENSZ Közigazgatás, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia.
CÉLJA :
- normál szakos, illetve részképzés (min.3.- max. 10 hónap),
- nyári egyetemen, intenzív kurzuson való részvétel,
- labormunka,
- szakmai gyakorlat,
- illetve szakdolgozat készítés (min. 1 hónap ).
FELTÉTELEK:
- minimum két lezárt félév a kiutazásig,
- maximum 35 éves kor,
- az adott hálózat koordinátorának támogatása,
- a pályázó saját állampolgárságával megegyező országba nem utazhat CEEPUS- támogatással.
A MEGPÁLYÁZHATÓ IDŐSZAK :
- A minimum tartózkodási időszak alapképzésben résztvevő hallgatók esetében minimum 3 hónap, ez alól kizárólag a diplomamunkát
végzők kivételek, akik 1 hónapra is kiutazhatnak ( diplomamunka készítését a pályázatban jelezni kell).
- Maximálisan 10 hónapot tartózkodhattok kint e csereprogram keretében.
- A CEEPUS program keretein belül akár többször is kiutazhattok
ÖSZTÖNDíJ:
Az egyes országokba érkező külföldi CEEPUS- ösztöndíjasok tartózkodási költségeit és ösztöndíját a fogadó ország fedezi, az adott ország saját pénznemében ( vagyis pl. ha Magyarországra utazol, akkor Ft-ban kapod az ösztöndíjat).
Ebből adódóan az ösztöndíj összege országonként változó (pl. Mo.- kb. 75000 Ft), a legfrissebb adatok a Tempus Közalapítvány/CEEPUS Magyarországi Iroda honlapján olvashatók (https://www.tka.hu).
A hallgatók ösztöndíjukat a fogadó intézményben kapják kézhez.
ÚT AZ ÖSZTÖNDíJIG:
1, Regisztráció a CEEPUS oldalon ( https://www.ceepus.info/login/register_1.aspx )
2, Fogadó intézmény, illetve szak kiválasztása ( egyszerre akár több több intézménybe is beadhatod a pályázatod )
3, A pályázathoz a Letter of Acceptance ( befogadó nyilatkozat, melyet a külföldi koordinátorral kell kitöltetni) és a Letter of Recommendation ( itthoni intézmény tanári ajánlása) dokumentumokat kell feltölteni, amelyek megtalálhatók a https://www.ceepus.info oldalról is letölthetők.
4, Sikeres pályázat esetén fel kell venni a kapcsolatot a külföldi partneregyetem koordinátorával, kapcsolattartójával (szállás, időpont stb. részletek egyeztetése, tisztázása )
5, Kiutazás:)
6, A kint tartózkodásod végén a Letter of confirmation dokumentumot kell még beszerezned a külföldi egyetem koordinátorától ( ez egy dokumentum, ami igazolja a külföldi tevékenységedet )
7, Hazaérkezés után az utolsó dolgod az on- line Mobility report kitöltése ( pár percet vesz igénybe )
A jelentkezéshez segítség lehet az alábbi dokumentum, melyen részletesen le vannak írva az egyes lépések: saia.sk-postup
HATÁRIDŐ:
A hálózatokon belüli mobilitásra:
- az őszi félévre június 15-ig,
- a tavaszi félévre október 31-ig kell pályázni a https://ceepus.info felületen.
A CEEPUS program keretében lehetőség van ún. freemover pályázatok benyújtására is, ennek keretében bármilyen szakos hallgató pályázhat a CEEPUS programban részt vevő egyetemre, a második félévben megvalósuló részképzésre, november 30.-ig.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: